Detective Club: Dixit újragondolva

írta: zogmund


Közzétéve: February 8, 2019 at 12:00 PM

Szeretném előrebocsátani, hogy alapból szeretem a szép, különleges, mesés ábrákat. Egyik nagy kedvencem ebben - mondanom sem kell - a Dixit.
Így, amikor először hallottam a Detective Club-ról egyből felkeltette az érdeklődésemet.

Miröl is van szó? Mindenki kap x darab csodaszép kártyát. A kezdő játékos ad egy nyomot, ami összeköt két kártyáját (pl szárazság). Ezt úgy teszi meg, hogy x-1 jegyzettömbre felír egy szót (bár gondolom lehet több is, akár egy mondat, mint Dixitben), és egy jegyzettömb üresen marad. Ezeket összekeverve kiosztja a játékosoknak. Vagyis egyvalaki nem tudja, hogy mi is a nyom, de senki más nem tudja ki is az valójában.

A kezdő játékos ezek után lerakja az egyik lapot, amit kiválasztott az elején (amire illik, hogy szárazság), majd a többi játékos sorban. Mindenki próbál olyan lapot rakni, ami legjobban illik erre a nyomnra. Majd a következő körben mindenki lerak még egyet. Ha mindenki lerakta a második lapját, akkor a kezdő játékos elmondja mi is az a nyom amit felírt a jegyzettömbökre, és elmagyarázza, hogy miért is illet rá a kártyáira. Majd a többiek sorban szintén elmondják, hogy miért azt a lapot választották amit.
Ezek után szavznak a játékosok, hogy ki lehetett az, akinek lövése sem volt, a nyomról, majd megmutatja mindenki a jegyzettömbjét és kideül az igazság :-)

Van pontrendszer, de az szerintem nem annyira fontos ebben a játékban. Itt maga a játék a lényeg. Persze lehet játszani x kör vagy y pontra (a szabályban tuti le van írva).

Tetszik az ötlet, ahogy csavartak egyet a dixiten, ötvözték a Spyfall, The Chameleon típusú játékokkal és elég hangulatosra is sikeredett a játék kivitelezése így ránézésre.
Én még ugyan nem láttam a boltokban, de egyre valószínűleg vevő leszek.
Addig is, ki lehet próbálni simán Dixittel (vagy más hasonló káftyákkal, pl Last Letters, Muse, Mysterium stb) meg pár papírral.


Detective Club Dixit Ismertető
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
10 + 9 =