Társasjátékos élmények - Amikor szerelmes lettem

írta: zogmund


Közzétéve: June 9, 2020 at 12:00 PM

Sok meghatározó élményem kötődik a társasjátékokhoz, több olyan is van, amiből kiderül miért tartom jónak a kikapcsolódásnak ezt a formáját, de bőven akad olyan is, ami csak jó emlék. Persze ha valami jó élményt nyújt, akkor az már lehet egy jónak tartott kikapcsolódás is :-)

Ezekből válogatok pár olyat, amit érdekesebbnek tartok, és azokat gyűjtöm ebbe a sorozatba.
Ez amolyan crossower is a Mikkel kezdőtött? sorozattal.
Úgy érzem elsőként azzal a "pillanattal" kell kezdjem, mikor is beleszerettem a feleségembe. Őőő, hogy is jön ez ide? Az első közös, igazán meghatározó utazásos élményünkhöz kötődik a társasjátékokhoz fűződő "románcom" is.

Carcassonne

2006 tavaszán terveztünk egy nagy családos kirándulást Velencébe. Akkor már a nővérem férjnél volt, nekünk pedig arra a nyárra volt kitűzve az esküvőnk.
Szüleim, tesóim, sógorom, nővérem anyósa, sógornője és Feleségem alkotta az utazó csapatot. Nagy társaság, és gondoltam valamivel fel kell dobni majd az ott eltöltött napokat (no nem mintha a társaság önmagában nem lett volna elég szórakoztató, de az ember sose tudhatja, jobb ha elő lehet húzni valamit a kalapból ;-)).

Eszembe jutott, hogy régen milyen jókat játszottunk, Apával és egy jóbarátommal (Zubreczki Maestro) a stratego nevű játékkal.
Sajnos az a példány már akkor sem volt meg, azóta sem találok olyat. Még a guglin se. Ilyen sárga feltekerhető játéktábla volt, és fröccsöntött, lapos bábuk voltak hozzá. A strategos bejegyzésnél leírtam, hol is akadtam rá, most azt nem ismételném. Nagyon megmaradt bennem az, mikor ott állok az egyetemen és ezen gondolkodom és előjönnek azoknak a partiknak az emlékei.
Olyan jó érzés volt visszagondolni rá, mint a legjobb nyaralásokra, táborokra. Azok az izgalmas partik! Persze Apát sose tudtuk megverni :-D

Ma is előttem van a kép, ahogy a Fehérvári úti Vásárcsarnokban, felmentem a mozgólépcsővel az emeletre és barangolás közben egy körbejárható kis "polcszigeten" megláttam a Strategot és mellette egy különlegesen kinéző társasjátékot. A Carcassonnet!
Sokat nem tudtam róla, de megtetszett és megvettem. Emlékszem amikor először bontottuk ki, nagyot néztem, hogy Hol van itt a játéktábla?!
Öcsémmel próbáltuk ki egyik este, sokáig fennmaradtunk és mikor befejeztük, mindketten azt mondtuk, hogy jó-jó, különleges, szép is meg minden de valami nem stimmel.
Másnap újra átböngésztem a szabályát és rájöttem, hogy valamit félreolvastam :-) Úgy játszottuk, hogy minden lehelyezett lapkára rakhattunk embert, függetlenül, hogy már volt-e azon a területen vagy sem.
Azóta már jól játsszuk :-)

És azóta megannyi szabálykönyvet olvastam már el, mondhatni abban is összeszedtem némi rutint, ma már azért ritkán fordul elő hasonlóan nagy hiba (kivéve mikor a Cryptidet magyaráztam, de ez meg erősíti a szabályt :-))

A Carcassonne volt az első, ami kinyitotta a társasjáték világ ajtaját és bevezetett, mondhatni szerelem első látásra. Azóta az elmúlt években komoly hobbivá érett nálam, tartósnak bizonyult ez a kapcsolat!


Mikkel kezdődött? Carcassonne Élmények
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
10 - 6 =