Minden idők legjobbjai - #40-#31 (2023)

írta: zogmund


Közzétéve: May 26, 2024 at 12:00 PM

Jöjjenek a harmincasok, egy teljesen új, meg egy feltörekvő, négyen maradtak ugyanabban a tízesben.

Itt vannak a 40-31 helyezések!

#40 - Stella

Egyből egy újdonság a listán, legutóbb a 66. helyen szerepelt, most viszont már felfért az 50-esre.
A Stellával újra reneszánszát éli nálam a Dixit, egyre többet játszunk azzal is, és a kártyákat is sűrűbben veszem elő, akár csak nézegetni is.
Ebben a játékban sikerült jóval több stratégiát belecsempészni, mint a Dixitbe úgy, hogy megmaradjon annak a varázsa! Ismerek olyat, aki éppen ezért nem szereti annyira, én személy szerint viszont pont fordítva vagyok vele. Vagyis inkább csak voltam, most már megint egyre jobban élvezem a Dixitet is.
A Stellban adott 15 kártya és egy szó. És azt kell megtippelni, a játékosok az adott szóra melyik kártyákra fognak asszociálni.
De itt jön az igazán jó csavar: mikor mindenki tippelt, egymás után kell mutatni egy kártyát, amire gondoltunk. Ha valaki más is jelölte, az pont, de ha senki, akkor a többi tippünkért már nem kaphatunk pontot.
Ötletes, izgalmas játék Dixit minőségben!
Itt írtam róla.

#39 - Wingspan

Legutóbb 25. volt, kicsit visszaesett. Pár éve nagy sláger volt, mindent vitt, azóta sárkányos változatban próbálják a köztudatban tartani, a sok-sok kiegészítő mellett.
Őszintén szólva nekem nem hiányzik egyik sem, nagyon jól elvagyok az alapjátékkal, sokkal jobb úgy, ha már ismerem a lapokat, hogy mikre lehet számítani és milyen típusokat kell keresni.
Mivel egy engine-building játékról van szó, ez sokat számít!
Ráadásul így még a madarakat is jobban megismerem! Bevallom, játék közben szeretem nézegetni őket :-)

#38 - Letter Jam

Pont egy tízest esett vissza, legutóbb 28-volt. Az egyik leggondolkodósabb party játék, amit ismerek. De ha a szavas party játékokat számítjuk, akkor biztosan. És még, ha a kooperatívakat, na akkor meg pláne!
És ezzel nagyjából le is írtam a lényegét.
Szójáték, de nem kell rohanni a magyar verzióért, az angollal is kb ugyanúgy lehet játszani magyarul.
Mindenki választ egy x betűből álló szót (x-et a játék elején meghatározzuk, minél nagyobb, annál nehezebb), és a szó betűkártyáit megkeverve, a szomszédjának adja.
Mindenki egyszerre megmutat egy betűt úgy, hogy ő ne lássa, de a többiek igen, és úgy kell a látható betűkből szavakat kreálni, hogy magát a szót nem mondjuk ki, csak jelöljük melyik betű hanyadik benne. A játékosoknak így kell kitalálni milyen betű lehet előtte, és mehetnek a következő betűre. Ha meg van mind, akkor már csak azt kell kitalálni, vajon mi is lehetett az eredeti szó.
Tényleg kell benne gondolkodni, de nagyon izgalmas és ötletes kooperatív játék!

#37 - Survive: Escape from Atlantis!

Egy helyet előre lépett a 2022-eshez képest. Micsoda karrier!
A kedvenc memória játékom, és ha azt hiszed viccelek, hát nem :-) Van valahány kalandorunk, akik Atlantis szigetén kincseket találtak. Igen ám, de Atlantis el kezd süllyedni és ki kell menekítsük őket. Azt csak az elején, lerakáskor nézhetjük meg, hogy milyen értékes kincset visz az adott kalandor. Az ellenfeléről még ennyit se tudunk. Vajon azt azért akarja kimenekíteni, mert értékes, vagy csak blöfföl és egy egyes kincset visz?
Néha kooperálni kell, de sokszor nem, jól meg kell választani kinek hol teszünk keresztbe, mert lehet szükségünk lesz még a segítségére! És ha azzal számolnánk, hogy mindegy is, mert mindenkit biztonságban kijuttatunk, el kell keserítsem az illetőt. Hiú ábránd. A víz csak úgy nyüzsög a nem túl baráti élőlényektől.
Kár, hogy nem lehet már kapni itthon, aki valahogy hozzájuthat, tegye meg, megéri!

#36 - Power Grid

A 32. helyről esett vissza, azért nem ütötte meg magát. Szeretem a licitálós játékokat - lesz is még a listán - a Power Grid pedig az egyik klasszikusa ennek a műfajnak.
Különlegessége, hogy végtelen körös licitek vannak, azaz addig megy, amíg egy valakin kívül mindenki passzol. Nem egyedi, de nem sok helyen láttam ezt.
Ezen túl egy erősen gazdasági társasjáték, nem egy könnyed 20 perces móka. De móka!
Rengeteg különféle térkép van hozzá, és mindegyik egy picit egyedi szabállyal rendelkezik, adoptálódva az adott ország kultúrájához. Ez külön plusz pont a játéknak!

#35 - Keyflower

Ha már licitálás, itt a következő verenyző! Legutóbb 18 volt, na ő nagyobbat puffant. Valószínű mert keveset került elő, pedig egy nagyon érdekes játékról van szó. Sok mechanikát ötvöz úgy, hogy mindegyik hangsúlyos szerepet kap és mégsem esik szét tőle a játékmenet!
Van itt Carcassonne féle lapka lerakás, Pick up & delivery, munkáslehelyezés és persze licitálás.
Az egyedüli amit nem szeretek benne, hogy nem annyira szép. De ez legyen a legnagyobb baj.
Az igen gazdag Key sorozat - nem csak szerintem - legjobb darabja!

#34 - Counterfeiters

Teljesen új a listán, még réges-régen írtam róla, csak a híre alapján. Sajnos itthon nem kapható, de használt piacon egyszer ráakadtam. Abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket! Pénzhamisításban próbálunk egyre jobban jeleskedni, persze nem csak mi fejlődünk, hanem a rend őrei is egyre jobban figyelnek és néha megérkezik a keresztapa is, hogy elkérje a jogos (khmm...) jussát.
Éppen ezért próbáljuk kimenekíteni az (igazi) pénzünket.
Tényleg filler, 30 perc alatt megvan egy játék és már jöhet is a következő kör :-)

#33 - Ready Set Bet

Tavaly előtt berobbanó társas tartja magát (31. helyről nem nagy visszaesés), idén szerintem előrébb fog végezni, majd kiderül.
Nem sok ennél tematikusabb játék van a piacon az biztos. Lóversenyen kell megtenni a fogadásainkat valós időben.
Azon ritka játékok egyike, ahol előszeretettel használom az appot is. És amit ülve nem lehet kibírni :-D
Ne ott vegyétek elő, ahol a szomszédban aludni szeretnének ;-)

#32 - Viticulture

A Keyflowerhez hasonlóan ez is nagyot esett (17. helyről). Azt mondják az eszenciális kiadást érdemes megvenni, mert az alap az legalább két ponttal rosszabb. Ezt nem tudom, csak az eszenciálissal játszottam, de az tényleg jól el van találva.
Tipikus munkáslehelyezős, szép kivitelben!
A toszkán dombokon van egy nagy szőlőültetvényünk és próbálunk minél értékesebb nedűt előállítani a megérett termésekből.
Lehet-e ennél nyugodtabb és szebb környezetet elképzelni egy játék tematikájának?
A konfrontációra azért fel kell készülni :-)

#31 - Mission: Red Planet

Utolsó játék ebben a tízesben. 6 helyet jött fel a legutóbbihoz képest, ez már előre lépés!
Azon játékok közé tartozik, ahol az egyik szabályával sohasem játszunk... Egyébként túl kaotikusnak ítéltetett a legtöbb társaságban, ahol kipróbáltuk.
A Marsot próbáljuk kolonizálni ebben a steam punk stílusú játékban, és az egyes területekről minél több nyersanyagot kitermelni.
Az űrhajók azonban korlátozott létszámban és férőhellyel indulnak és igen kétes, hogy tényleg oda érkezik-e, ahova eredetileg tervezte, azokkal érkezik-e akik eredetileg beszálltak, sőt még az is, hogy egyáltalán megérkezik-e.
Az előző mondatól, remélem kitűnik, hogy erősen kompetitív!
Bruno Faidutti a Citadella nevű játék szerzője, összeállt egy nagyszerű Bruno Cathala-val, hogy továbbgondolják az előbb említett Citadellát és ez a konstelláció eredményezte ezt a szuper játékot!
Az artistoknak külön plusz pont a csodás kivitelezésért!


Counterfeiters Mission: Red Planet Survive: Escape from Atlantis! Wingspan Keyflower Stella Viticulture Minden idők legjobbjai Power Grid Ready Set Bet Letter Jam 2023
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
1 - 1 =