Mikkel kezdődött? - Rizikó, avagy szikét?

Még az előtt vagyunk. Az előtt, hogy elkezdtem volna gyűjteni a társasjátékokat. Azt hiszem sokunknak fűződnek gyerekkori élmények ehhez a játékhoz. Igazi klasszikus és ezt nem csak a kora miatt mondom.

Rengeteget játszottunk vele itthon, utazáskor, kisebb, nagyobb körben. Emlékeim szerint az viszont ritkán fordult elő, hogy végig is játszottunk egy-egy partyt.

Wargame-nak mondják, és lényegében az is, bár egy rendes wargamer nyilván elmosolyodik ezen, de az alapok megvannak.
A szabályok viszonylag egyszerűk, letisztultak, a játékmenet relatíve pörgős, az újabb verziókban már szép a kivitelezés is - no azért régen se volt csúnya.
Remekül skálázott, 3-6 játékosig teljesen jó játékmenetet nyújt. Ketten szerintem sosem játszottuk, arról így nincs tapasztalatom, de véleményem szerint ekkor kiveszik belőle a lényeg, nevezetesen a sok interakció (Ne engem támadj. De most miért engem támadsz? Ha nem támadsz, akkor én se foglak a következő körben. stb)

Anno mikor síelni voltunk este mindig előkerült, és majd éjfélig toltuk (akkor előkerült egy másik játék, de arról majd később ;-)). Innen ered az azóta is használt "szike" kifejezés, mikor egy játékos elfoglal egy területe és ekkor nyugalmat sugározva (ám belül ilyenkor nagyot puffan az a bizonyos szívről leeső kő :-)) kér az osztótól egy lapot. Akarom mondani szikét.

Nagy ritkán sikerült is befejezni egy menetet. De csak akkor ha olyan küldetést sikerült húznia egyeseknek, mert szerintem vannak a "lehetetlen" kategóriába soroltak is. Leginkább abbahagytuk, megállapodtunk, hogy innen már csak időhúzás lenne, röpke 1 óra és megnyeri az éppen domináns játékos.

Sokszor dühöngtem rajta, hogy mennyire szerencsejáték, de mikor Apával játszottunk, valahogy ő mindig nyert... Szóval inkább a stratégia dominál. Meg a hideg fej. Tudni kell uralkodni magunkon, ha netán nem nekünk kedvezne a kocka, és időben megállni, különben csak a Pünkösdi királyságunkban koronáznak meg.
A kocka olyan, hogy tudni kell mikor és mennyit szabad kockáztatni.

Manapság már ritkán kerül elő, bár pont nemrég társaskörön játszottak vele, eljátszottam a gondolattal, hogy legközelebb a nosztalgia végett én is beszállok.
Sőt, most, hogy belelapoztam a szabálykönyvbe, az jutott eszembe, hogy szerintem fővárosost még sosem játszottam. Pedig elég jól hangzik!