Társasjátékok ünnepe - 2025
Ha egy üzlet beindul! Idén voltam először társasjáték kiállításon, a 2025-ös Board Game Expo-n, úgy döntöttem a Társasjátékok Ünnepét sem hagyom ki!
Ezúttal mindkét nagy fiam eljött velem erre a rendezvényre, viszont sajnos nem volt annyi időnk, mint a legutóbb, ezért nyitásra már odaérkeztünk, így együtt vonultunk a tömeggel a kiállítótérre.
Itt most csak társasjátékok voltak, míg az Expon Comic Con is volt. Így is voltak különlegességek (középkori harc, szerepjáték, playmobilsarok stb), de jóval töményebben voltak a társasok. Hatalmas téren, rengeteg kiállító, sok-sok asztal, ahol a kipróbálásra váró játékok sorakoztak.
![]()
Nagyon jó volt a hangulat, és szerencsére itt is ki tudtunk próbálni olyan játékokat, amiket szerettem volna.
Elsőként egy felkapott kártyajátékot próbáltunk ki:
Lázadó hercegnők
Ez egy ütés-vivős játék, azzal a csavarral, hogy az nyer, akinek a legkevesebb pontja van.
Ugyan hercegnős a tematika, de ez inkább viccesen, kreatívan van megoldva, mint lányosan. A játékmenet is a tematika köré épül, és egyáltalán nem érződik erőltetettnek.
3-6 fővel játszható, mi hárman voltunk, és jó volt. Tudom ajánlani, még aki már sok ütés-vivős játékkal játszott annak is érdekes lehet.
7/10
![]()
Majd jött egy szintén nagyon sok hírt kapó játék:
Monkey Palace
Ez egy LEGO játék. Általában amikor egy másik területen mozgó mörcs próbál betörni egy számára idegen területre, az nem mindig sikerül jól. Tipikus példa a filmes világból a videójáték adaptáció.
A LEGO már többször próbálkozott társasjátékkal, de nem kaptak nagy hírverést, nem véletlenül. Ellenben a Monkey Palace-al!
A szabályok nem túl bonyolultak, de már azok magyarázásánál éreztem, hogy érdekes lesz. És valóban! Közösen alkotjuk meg egy elhagyatott palota romjait, de nem mindegy honnan indul az éppen hozzáépített boltív és az sem, hogy milyen magas.
Ezekből nemcsak pontokat kapunk, de új kártyákat, amikkel új elemeket.
Nagyszerűen ötvözi a LEGO-zás élményét a társasjátékkal!
8/10
Sajnos nem volt időnk mást kipróbálni, még jártunk egy kört, vettünk két kiegészítő: A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért – Szövetségesek és A légi társaság: Turbulencia. Mindkettő alapjátékát az előző kiállításon játszottam és annak alapján szereztem be.
Vajon most melyik kipróbált játék fog bekerülni a gyűjteménybe?