Őrségváltás a BGG-n

írta: zogmund


Közzétéve: March 7, 2023 at 12:00 PM

A BoardGameGeek.com (alias BGG) oldalra sokszor mondják, hogy a társasjátékok IMDB-je.
Ez több tekintetben igaz is, egyben viszont biztosan nem jó a hasonlat.
Amióta az eszemet tudom (vagy lehet kicsit már korábbra datálható) az IMDB rangsor szerinte az első helyezett film A remény rabjai, a második helyen meg A keresztapa található.
Ellenben a BGG-n, ugyanezen időtől fogva (igazából kicsit később, de nem annyira, hogy nagyon), már többször volt őrségváltás az első pozícióban.

Pár hete (egészen pontosan febr. 18 óta) történt legutóbb! Nevezetesen a Brass: Birmingham-nek sikerült megelőznie a már 2017 óta vezető Gloomheaven-t (Homályrév). (Ez akkora csinnadratta, hogy pl még a telex is megírta)

BRass: Birmingham

Ez több szempontból is érdekes.

Egyrészt nem azért került fel az első helyre, mert kijött volna egy delux edition, vagy egy szuper kiegészítő. Általában ezek az esetek - főleg ha jól sikerült - rendesen meg tudják tolni egy adott játék népszerűségi szekérindexét.
Másrészt nem egy új játékról van szó, 2018-ban jelent meg, a Gloomheaven meg 2017-ben. Tehát azt sem lehet mondani, hogy egy újdonság taszította le volna a trónról a királyt. Nem egy ősi darabról van szó természetesen.

Meg lehet nézni (akár itt, vagy itt), hogy mikor mi volt a No 1 játék, de összeszedtem a kedvetekért (zárójelben a megjelenés éve)

  • Paths of Glory (1999) - 2001-2002
  • Tigris & Euphrates (1997) - 2002-2003
  • Puerto Rico (2002) - 2003-2008
  • Agricola (2007) - 2008-2010
  • Twilight Struggle (2005) - 2010-2015
  • Pandmic Legacy: Season 1 (2015) - 2016-2017
  • Gloomhaven (2017) - 2017-2023
  • Brass: Birmingham (2018) - 2023-

Volt pár érdekesség, pl a Puerto Rico 2010-ben is majd egy évig uralkodott, illetve volt egy kis "cicaharc" mire a Brass megerősítette a helyét az első helyen.
A lényeg, hogy ritka, mint a fehér szénben fürdött holló, hogy úgy veszi át egy játék a trónt, hogy már régóta a piacon van! Igazából a Puerto Riconak sikerült csak ez a bravúr, a Tigris & Euphrates valójában az indulásnál is már második volt, szépen lehagyta a Paths of Glory-t.

Szerintem mindenképp említésre méltó - a tényen magán túl persze, hogy 5 év után új játék áll a dobogó tetején - mert jó üzenet, abban a tekintetben, hogy nem csak az újdonságokkal lehet fenntartani az érdeklődést. Ha valami jó az előbb-utóbb utat tör magának (vagy sem, de most látunk rá egy jó példát).

Már csak egy dolog van hátra: Kipróbálni, mert még mindig csak a whislisten van rajta... :-)


Puerto Rico Toplista BGG Brass: Birmingham Gloomheaven
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
2 - 2 =