Társasjátékos élmények - Kivittük a The Mind-ot!

Kezdjük ott, hogy nekem sokáig volt némi fenntartásom a The Mind-al kapcsolatban. Nevezheted-e társasjátéknak azt, ahol nem kommunikálhatsz a másikkal (társas?) és csak számokat kell sorba lerakni az asztal közepére (játék?)?
Meg aztán van egy különlegessége is. Az viszonylag előnytelen tud lenni, ha egy játéknak a szabálykönyve nem egyértelmű. Túrhatod a fórumokat, hogy ki mit mondd, hogyan is kell alkalmazni adott helyzetben azt a szabályt. Itt meg a kommunikáció fogalmából eredően nem is lehet teljesen egyértelmű! Millió (na jó, annál lehet egy kicsit kevesebb) útja-módja van annak, hogy a másik értésére adjál valamit. Ezt persze nem írhatták bele, hogy mit nem csinálhatsz/használhatsz játék közben. Sokat törpöltünk mi is rajta, hogy mi megengedett, mi nem.

Node térjünk vissza még az első kérdésre egy gondolat erejéig. Társsasjáték?
Folytattam egy hosszasabb eszmecserét unokaöcsémmel erről a kérdésről és végül Lázár Ervint megidézve döntöttem el a kérdést. Ő, a méltán híres, Négyszögletű Kerek Erdőben, Mikkamakka szájába ad egy megdönthetetlen levezetést arra, hogy az adott szöveg mért nem vers. Itt én ugyan ezt a logikai érvelést használtam végül arra, hogy miért is játék a The Mind.
Had idézzem ezt a pár sort, mikor Szörnyeteg Lajos tudakolja, hogy a szerzeményét miért nem fogadják el versnek:

– Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos –, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?

Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:

– Csak!
És lássuk be, igaza volt.

Lássuk be, igaza volt unokaöcsémnek. Ez társasjáték, mert csak.

De maga a játék is meggyőzött arról hogy játék. Mégpedig a következő élmény kapcsán.

Társasjáték körön voltunk.
Épp folyt két parti is, de voltunk páran, akik már, vagy még nem játszottak. Mint egyik szervező, kötelességemnek éreztem összeszedni a csellengőket és egy gyors játékra invitálni őket, amíg a többiek be nem fejezik, és újra oszolhat a társaság.
Annyira nem voltam oda a The Mind-ért, igazából bajom se volt vele sok, inkább semleges. Viszont pont ideális erre a rövid időre.
Öcsémmel és Józsival ültünk hát asztalhoz, hogy lássuk, hanyadik szintig tudunk eljutni.

Korábban agyaltam már rajta, hogyan is lehetne kivinni a játékot, és rá is jöttem az egyetlen megfelelő stratégiára. Egyetlen, legalábbis szerintem. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki ezt megcáfolta volna. Igaz nem is próbálta még senki. Ez persze nem annullálja az előző mondatot! Sőt! Ez véleményem szerint annyira igaz mint, hogy én most itt állok! (Ennek a mondatnak a leírásához tényleg felálltam. Tehát igaz!)

Ez csak azért is fontos, mert meg kell jegyezzem, hogy ezt a stratégiát nem osztottam meg velük, kíváncsi voltam, vajon rájönnek, vagy pontosabban szólva, ráéreznek-e!
Direkt nem írom le ide, hogy mi a kulcs (kommentben majd maximum :-)), különben elveszik az élmény varázsának egy része.

Elkezdtük.
Első pár kör viszonylag könnyen ment. Ez nem is meglepő, mivelhogy minél kevesebben játsszuk a The Mind-ot, annál könnyebb. Nagyjából az 5. kör végénél kezdtük érezni, hogy akkor itt most már lehet veszíteni valónk is!
Addig ugyanis, elrontod, kezded előröl, nem nagy kunszt. De van egy határ ami után már úgy vagy vele, hogy nem biztos, hogy még egyszer, főleg ilyen hamar, eljutsz idáig. Ha itt elveszítjük, akkor már ténylegesen veszítünk valamit!
Ráadásul nagyjából csont nélkül jutottunk el eddig!

Hatodik, hetedik kör. Ez is megvan! Az utolsó szakaszba lépve volt egy holtpont. Gyors egymásutánban vesztettük az életünket és már csak egy maradt. De az az egy megmaradt! (Ok, a címben már elspoilereztem ezt a dramaturgiai fordulópontot). Ekkor már meg akartuk nyerni! Minden kártya lerakásának óriási tétje volt!
Már csak 2 szint és kész vagyunk!!

Eljött az utolsó! Mikor leraktuk a legutolsó kártyát, hatalmas üdvrivalgásban törtünk ki! Megcsináltuk! Amit ember még soha!! Jó, itt lehet túloztam. Az érzés viszont valami hasonló volt. Nagy dolgot sikerült végrehajtani!
Rájöttek a taktikára!

És mindezt egy olyan játéknál ahol nincs kommunikáció, és csak sorrendbe kell lerakni a számokat...

Őszintén szólva, bár a magyar dobozon levő "Érezz rá!" szöveg arra akar utalni, hogy a másikra (angolban "Let's become one ...!" van, ez talán jobban visszaadja), de valójában a játékra kell ráhangolódni, ráérezni nem is igazán egymásra.
Többször nekiveselkedtünk különböző körökben, általában poénkodásba fulladt a dolog. De itt a harmadik szint tájékán elkezdtünk ráérezni, "komolyan venni".
És meg kell valljam - ha a fentiből nem derült volna ki - élveztem. Egy jó élmény volt.
Akkor tehát játék!

DE!

Olyan, mint a legtöbb Agatha Christie regény.
Anno réges-régen - saccperkábé 20 éve... - olvastam egy könyvet tőle, és nagyon megmaradt a csavar. Nem hittem el, hogy ennyire rá tudott szedni! Nagyon "ütött", szinte szó szerint.
Nemrég a lányommal voltunk könyvtárban és szeretett volna elolvasni egy Agatha Christie könyvet. Egyből ez ugrott be, és bár azóta egyszer sem olvastam újra, nem is nagyon elevenítettem fel, a címére sem emlékeztem, mégis egy perc alatt megvolt Az Ackroyd-gyilkosság.
És tudtam a csavart. Azt sosem felejtettem el.
De újra már talán sosem olvasnám el. Azt az érzést messze nem tudná még egyszer nyújtani, jobb így megőrizni az emléket.

Valószínű a The Mind-al is így lesz.
De azt az egy élményt, ajánlom mindenkinek!