Találatok a következő címkére: Boggle

Idei kihívás - Nehezedik a dolog...

Az történt, hogy megjött pár játék, amit még tavaly (!!) rendeltem (Meg kettő amit idén, de azt is februárban).
Számszakilag ez azt jelenti, hogy +6 játékkal kell játszak idén, azaz most már havi 6.3-as átlag kellene. Ezt áprilisban is sikerült tartani, de megint leginkább a gyorsabb játékok kerültek elő.
Az áprilisi társaskör témája a kockák voltak, ennek megfelelően előkerült egy régi nagy kedvenc a Boggle, ami nagyban hozzájárult, hogy ma a társasjátékozás az egyik hobbim.
Aztán kikaptam párszor a BANG! The Dice Game-ban, de nem bántam, jó kis partikat játszottunk vele :-)
Illetve kétszer is bennragadtunk az elátkozott templomban, de éjfél körül teljesen jó volt az Escape.

A Last Letter esetében újra rájöttem, mennyire nehéz adott kezdőbetűvel egy odaillőt szót kitalálni egy dixites képről, illetve a Panic Lab-ban (ami az egyik új szerzemény idén) megint beigazolódott, hogy mennyire jó a gyerekek megfigyelő képessége.
Volt még egy Laser Chess (ha nem ismered, ajánlom, feltétlen próbáld ki!), és egy klasszikus a 2005-ös Spiel des Jahres győztese a Niagara.

És akkor lassan tényleg jöhetnek a komolyabbak.

37 / 76

Olvass tovább →

Mikkel kezdődött? - Boggle

Indítok egy új sorozatot Mikkel kezdődött? címmel, aminek ez az első bejegyzése.
Egy kis visszaemlékezés, hogy milyen játékokkal is kezdődött a társasjátékos hobbym. Első pár játék még azelőtti időszakról szólt, amikor még nem volt olyan szenvedélyes ez a dolog.
Olyan játékok, amiket már akkor is nagyon élveztem, és lényegében ezek alapozták meg azt, hogy most már "komoly" készletem legyen társasjátékokból.

Itt most nem igazán ismertetők, hanem inkább élmény leírások lesznek.

Első legyen a sorban, de talán nem az időben a Boggle.

Boggle társasjáték

Olvass tovább →