Century: Eastern Wonders - Új vizeken

írta: zogmund


Közzétéve: March 26, 2020 at 12:00 PM

Már az elején elárulom, hogy a Century sorozatból ez a kedvencem. Részletesen majd később, de úgy tiszta, ha ezzel kezdem.
Ennek ellenére abszolút megértem miért nem ez volt az első eleme a sorozatnak - azon túl persze, hogy szép történelmi hátteret is kanyaríntott hozzá Emerson Matsuuchi és időrendben is így jönnek sorban.
Ez a játék már jóval komplexebb, mint az elődje, a Spice Road, és szerintem ez a leghosszabb is a három közül.
A Pick-up and Deliver (Fogd és vidd) mechanika már eleve nem egy gateway játéknak szánt társashoz való (imho), valószínűsítem, hogy ha ezzel nyitott volna a tervezője, eladásokban sem érte volna el azt a szintet amit a Fűszerúttal.

Century: Eastern Wonders

A játék központi része ugyan az maradt, azaz van 4 féle fűszer, amik egyre értékesebbek, ezeket lehet cserélgetni különféle kombinációkban, majd pedig pontokért beváltani.
A "körítés" itt most nem a pakli építés (sőt, egyáltalán nincs benne kártya), hanem: van egy moduláris játéktábla - ami nemcsak, hogy moduláris, de többféle mintázatban is felrakható! - és ezeken vannak különféle beváltási lehetőségek, illetve a pálya négy sarkában egy-egy kikötő, ahol pontra lehet becserélni a fűszereket. Mi pedig egy kis hajócskával evezünk lapkáról lapkára.

Mikor ránk kerül a sor, akkor először lépünk egyet (léphetsz többet is, de annak fűszerben mérik az árát) a hajóval (nem kötelező), majd 4 féle akció közül választhatunk

  1. Előőrs építése - Ha olyan helyre léptünk, ahol még nincs előőrsünk, akkor építhetünk egyet. Ennek sok előnye van, pontot szerezhetünk így (ha a 4 különféle sor valamelyikéből minél többet leépítünk), további bónuszokhoz juthatunk (ha a 4 sor egy oszlopát sikerült teljesen felrakni a pályára) és, ami a legfontosabb:
  2. Ha van már előőrsünk egy lapkán, akkor végrehajthatjuk rajta a csere akciót - Beadjuk a megfelelő fűszert és cserébe kapunk más fűszereket.
  3. Pontlapka vásárlása a kikötőben - ha megvan a pontlapka megszerzéséhez szükséges kombinációja a fűszereknek, akkor megkapjuk a lapot. Ezt viszont csak a kikötőben lehet megtenni!
  4. Betakarítás - Azaz nem csinálunk semmit. Ekkor viszont kapunk 2 sárga fűszert. A semmiért nem is olyan rossz :-)

Century: Eastern Wonders

Igen, ha már elég jól ismered a Fűszerutat, akkor feltűnhet, hogy nem említettem a fűszer fejlesztését. Az itt ugyanis csak nagyon ritka esetben lehetséges (van egy olyan bónuszlap, hogy előőrs építésekor egyet fejleszthetsz, ráadásként még két pontot is ér - kecsegtető, de szerintem van táposabb csirke is az ólban, de erről majd később).

Hogy miért is szeretem ezt annyira?
Először is, mert tetszik az összetettsége, jobban lehet és kell is előre tervezni. Mivel nincs nagyon fejlesztés benne, sokkal több szerep jut a játékban a kombinációnak. Mivel nincsen nagyon rejtett információ, minden játékos lehetőségeit láthatod, így mérlegelheted a saját lépésedet. Szeretem mikor lehet agyalni, na :-)
Többfajta pontszerzési lehetőség van. Kicsit csökkent a súlya a győzelmi pont lapkáknak (ez a 3. részben az A New World-ben ez még jobban érezhető), a bónusz lapok megszerzésével pedig kicsit változtatják az alkalmazott stratégiát.
Szerintem az a bónuszlap (itt jön az a csibe!), amivel többet lehet utazni a legtáposabb, abból ha sikerül kettőt összeszedni, akkor elég komoly előnyhöz juthatsz.
Jobban szerepet kapott az interakció is. Azért nem kell egyből egy Avalonra gondolni. Egyrészt megmaradt, hogy a fizetett fűszereket fel lehet szedni (a hosszabb utazásért lerakottakat), másrészt viszont, ha valaki olyan mezőre téved, ahol más hajója is ott kempel (horgonyzik), akkor bizony fizetni kell, minden hajó tulajdonosának egy fűszert! És ha nem tudod megfizetni a jattot, akkor bizony nem hajózhatsz arra a mezőre! Kérem itt kemény farkastörvények uralkodnak!

És majd el is felejtettem egy kis apró kedvencemet. Itt a kezdő nyersanyag kiosztása, nem úgy van, hogy az első játékos kap valamennyit, a második kicsit többet/jobbat, a harmadik még többet/jobbat stb. Hanem van x féle kombinációjú kezdő nyersanyagkészlet, és a sorban legkésőbb jövő játékostól visszafele az elsőig mindenki választ a fennmaradók közül egyet.

Century: Eastern Wonders

Egy kis negatívum: A moduláris lapok elég furcsa alakúak, először kicsit nehéz is látni, hogy most hogyan is illeszkednek egymáshoz. A dobozba is nehezebb visszatenni őket. Értem én, hogy víz, meg hullám, de azért na...
Illetve a lapokon csak három előőrsnek van rajzolva hely, de a szabálykönyv ezt nem korlátozza (minden szín egyet rakhat le). Van aki azt mondja, az csak azt jelöli, mennyi nyersanyagot kell fizetni egy előőrs lerakásáért (az első ingyenes, aztán előőrsönként egy tetszőleges), más szerint a játékok kombinálásakor van szerepe (ezt nem tudom).
A lényeg, hogy ez egy kicsit zavaró - mi nem limitáljuk 3-ban az előőrsök számát.

Node ezek csak apróságok, a játékélményt csak kismértékben befolyásolják.
Mindenkinek ajánlom aki egy komplexebb, de még 1 órába beleférő, viszonylag könnyen magyarázható, felrakható játékot keres!

Játékosszám: 2-4 / 4-el javaslom
Játékidő: 30-45 perc / 45 fölött lesz ez általában
Kor: 8+ / itt még inkább érvényes, amit a Century: Spice Roadnál mondtam ugyanitt. A 6 éves fiam simán játszott vele, de még nehezebb volt neki igazán sok pontot összeszedni. Meg hát hosszabb, agyalósabb.

8/10

Szabálymagyarázás: Szerencsére a Fogd és vidd nem olyan bonyolult, de mivel több dologra kell egyszerre figyelni, azért itt már 10 perc simán elmegy rá. Kirakni a játékot is időigényesebb, mint az elődnél.
Izgalom: Ugyan úgy megvan, hogy előre egy körrel látod mi a stájsz. Viszont itt nincsen rejtett információ! Ettől függetlenül mégis izgalmasabbnak tűnt nekem egy lehelettel mint a Fűszerút, és nem csak a végjáték, hanem hogy merre terjeszkedj, hol előzhetnek meg, hol nem stb. Plusz az, hogy a hajóddal lefoglalhatsz olyan mezőket is, amire szerinted lépni valamelyik ellenfeled, és akkor csengethet, mint a katonatiszt! 8/10
Mélység/Komplexitás: Több van benne, pont az előbb említett rejtett infó hiánya, és a megnövekedett taktikázási lehetőség miatt is. Többet lehet törni a buksit. Ráadásul egy picikét lehet más-más stratégiát építeni a bónusz lapok és a többféle pontszerzési lehetőségnek köszönhetően. 7/10
Külcsín: Szebben néz ki, mint az elődje, a moduláris tábla miatt. És ha sikerült szépen egymás mellé illeszteni a lapokat, akkor elég jól tud festeni (olajjal vászonra). 7/10
Újrajátszhatóság: Bár nincs annyi lap, mint a Fűszerútban az akciókártya, mégis a modularitás és a különböző alakzatú játéktér lehetősége miatt, illetve, hogy egy játékban nem kell az összes lapkát használni elég jó. Vannak még üres lapok is, azzal tovább lehet "színesíteni" (de inkább nehezíteni) a játékot. 8/10


Ismertető Century: Eastern Wonders Century Trilogy 8/10 Fogd és vidd
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
2 + 1 =